Sokan kérdeztétek már, honnan veszem a háttereket a gasztrofotóimhoz. Nos, a titok az, hogy néha egyszerűen csak megfordulok a tengelyem körül a műteremben!Ez a mostani fotó is pontosan egy ilyen spontán pillanat szülötte, mert nálam a konyha és a műterem határai teljesen elmosódtak.
Minden a muffinokkal kezdődött, amik fehér-arany csíkos papírkapszliban sültek ki. A tetejükre lágy, rózsaszín cukormázat csurgattam. Innen indult a játék: ehhez a világhoz kerestem a megfelelő kiegészítőket.
Aki követi a blogot, tudja, hogy a virágokat gyakori szereplőként használom a gasztrofotóimon. Akkor éppen gyönyörű rózsaszín virágaim voltak otthon. Őszintén szólva, ma már magam sem tudom, hogy a virág színéhez igazítottam-e a cukormázat, vagy fordítva, de a lényeg a harmónia – imádom, ha visszaköszönnek a színek, és valódi párbeszéd alakul ki közöttük.
A történet ott vált igazán izgalmassá, amikor elkezdtem felépíteni a kompozíciót. Amikor a zöld poharat és a fehér lámpást az asztalra tettem, hirtelen rápillantottam a műhelyben álló, éppen készülő kócsagos festményemre. Abban a pillanatban éreztem, hogy a kép egyszerűen odakívánkozik a háttérbe!
Ha megnézitek a fotót, láthatjátok, hogyan kapcsolódik össze a két világ:
- A kócsag tiszta fehérje tökéletesen rímel a lámpásra és a tálra.
- A festmény mély, zöld háttere életre kel a zöld üvegpohárban.
- A képen ragyogó napkorong gyönyörűen harmonizál a muffinok kapszlijának arany csíkjaival, de még a kettétört muffinok tésztájának színével is.
- A muffinok tetejére csurgatott rózsaszín cukormáz, és a vázában lévő rózsaszín virágok ugyan nincsenek meg a festményen, de talán a kócsagok piros fejtolla némiképp harmonizál velük.
Sokan vásárolnak kész, nyomtatott fotóháttereket a gasztrofotózáshoz, de számomra semmi sem múlhatja felül az igazi vászon és a valódi festékrétegek textúráját. Ráadásul van ezekben a fotókban egy titkos időcsavar is: mivel a festmény a fotózás pillanatában még alakulóban volt, ha halványan is, de ez a kép megőrizte az alkotásom egy olyan fázisát, ami ebben a formában már nem létezik.
Igazából nem terveztem én ezt túl, csak így hozta a lépés, a fények, meg a pillanat.



Vélemény, hozzászólás?