Mindig vonzódtam a versekhez. Faludy György költészete és rendkívüli egyénisége már nagyon régóta foglalkoztatott. Úgy éreztem, hogy ez a lenyűgöző, ezerarcú karakter egyszerűen vászonra kívánkozik. Bár a kiindulópontot csak az interneten található fotók jelenthették, a saját felvételek hiánya végül nem vált hátránnyá, az elérhető fényképek mindegyikéről ugyanaz a rendkívül karakteres, mély és sokat megélt arc köszönt vissza – az a tekintet, ami azonnal megihletett.
Első lépésként egy nehéz, sárgás-okkeres alapot adtam a felületnek. Erre a meleg, izzó alapra épültek rá a formák, de a kép igazi ritmusa akkor született meg, amikor belevittem a szinte vibráló világoskéket. Ezek a hideg kék villanások teljesen megbontották az okker nyugalmát, és azonnal feszültséggel töltötték meg a vásznat.
A portré alkotása közben végig ott motoszkáltak bennem kedvenc sorai, mintha ritmust adtak volna az ecsetnek:
„Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad;
nézésed kék halai bennem úsznak;
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.Te vagy a tükör, hol magamra látok
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.”(Faludy György)
Az alkotás folyamata: A spontaneitás ereje
A kép magja nem egyszerűen az arc, hanem a test anatómiája. Időskorára jellemző volt az a kissé hajlott, megviselt testtartás, ami a festmény dinamikáját is adja. Ebből a finoman görnyedő pózból következik az a jellegzetes, alulról felfelé irányuló nézés – ez a mindenen átlátó tekintet, ami olyan jellemző volt rá.
Erre a tartásra épülnek rá a markáns, mély arcvonások. A kompozíciót a haja teszi teljessé: az a semmivel össze nem téveszthető, zilált, rakoncátlan korona, ami keretbe foglalja a hangsúlyos szemöldököt és a szemeket. Nem finomkodtam a részletekkel, a spontán ecsetvonások megtartása volt a cél.
Egy portré megfestése – a versekhez hasonlóan – mindig egyfajta belső utazás. Kísérlet arra, hogy a papír és a szavak után a vásznon, színekkel és formákkal is megszülessen egy megismételhetetlen emberi karakter.
Szeretnél te is egy történetet a faladra?
Hiszem, hogy minden arcnak megvan a maga saját ritmusa és története – ahogy Faludynak a hajlott tartása, úgy mindannyiunknak megvannak a magunk védjegyei. Portréfestésnél igyekszem ezt a láthatatlan belső világot megragadni.



Vélemény, hozzászólás?