Néha érdekes kívülről is látni azt az utat, amelyet az ember maga talán nem is érzékel ilyen egységes történetként.

Még 2023-ban a Női Váltó oldalán jelent meg egy interjú, amelyet Pomaranski Luca készített velem. Ebben részletesen meséltem a szakmai gyökereimről, a festészetről, a restaurátori munkáimról, a fotográfiáról és az ételfotózásról. Arról a belső logikáról, ahogyan ezek a különböző alkotói területek összekapcsolódtak az életemben, és hogyan vezetett egyik a másikhoz.

Akkor szóba került a textilektől a műemlékvédelemig tartó út, a templomi szószékek és aranyozott antik képkeretek világa, valamint az is, hogyan tanultam meg fotózni pusztán azért, hogy a portréfestményeimhez tökéletes alapanyagom legyen.Végül a fényképezés teljesen önálló szerelemmé vált – a kerületi lap fotózásától a konyhaasztalon életre keltett, aranymetszésre komponált ételfotókig. Utóbbi pedig egy újabb kreatív kört indított el: mivel a tökéletes hangulathoz egyedi alapok kellettek, elkezdtem saját kezűleg fotóháttereket is festeni, ahol a két hivatásom végül teljesen összeért.

Azóta eltelt néhány év, és sok minden változott: új irányok, kísérletek és történetek kerültek a vászonra és a fényképekre. De a lényeg, az alkotás öröme és a hajtóerőt adó kíváncsiság változatlan maradt. Ha nem jön szembe új kihívás, ma is ugyanúgy keresek magamnak. Pontosan ez a nyughatatlanság hívta életre a blogon most induló új sorozatokat is: a nagy városi színvadászatokat, vagy azt az izgalmas kísérletet, ahol a festmények színeit, és textúráit alakítom át ehető ízekké, ételekké.

Ez az interjú ma is egy jó pillanatkép arról, honnan indult és hová ért ez a folyamatosan alakuló út. Köszönet érte Lucának.

A teljes beszélgetést – amelyből az is kiderül, hogyan lett a józsefvárosi főtemplomból mézeskalács – az alábbi linken tudjátok elolvasni:

„Ha nem jön kihívás, keresek magamnak” – Huszár Boglárka ötven felett is örömmel elhagyja a komfortzónáját (Női Váltó interjú)

Hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?